Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pro Street

2008.07.04

Az éjszakai illegál versenyeket ezúttal elfelejthetjük, az NFS egy teljesen új stílus felé fordul, legalábbis ami a játékmenetet illeti. Az Underground 1-2, a Most Wanted és a Carbon mind a Halálos Iramban film által népszerűvé tett új életformát elevenítette meg előttünk, azonban ahogy egyszer minden sikersorozat véget ér, most a vagány utcai gyorsuló srácok ideje jár le. Ezúttal a profi versenyzésen lesz a hangsúly, zárt pályán kell helyt állnunk, igazi versenyzők ellen.


A történet szerint főszereplőnk felhagy az utcai élettel, és a városban szerzett tapasztalatait a profi versenyeken kezdi el kamatoztatni. Szervezett, legális versenyekre nevez be, azonban ezt ne úgy képzeljük el, mint a Nascar vagy a GT sorozat. Itt is a házilag tuningolt autók kapják a főszerepet, és egy pár száz dolláros beugró fejében pedig bárki rajthoz állhat saját autójával - azonban ezek már igazi versenypályákon, kötött szabályok szerint, közönség előtt zajlanak.


Az új játéktér mellett a másik legfontosabb újítás, hogy a Pro Street lassan bár, de kezd felhagyni az arcade elemekkel. Nem lehet majd 200 km/h-s sebesség mellett visszapattanni a betonfalról, és kocsink sem úgy fog viselkedni, mint ahogy azt eddig megszoktuk. Az autó csúszkálni fog, ha gyorsan vesszük be a kanyart, akkor kisodródunk, ha pedig mindig padlógázzal közlekedünk, akkor a kipörgő kerekek szintén nem kevés fejfájást okoznak majd. Na azért nem kell úgy tekinteni a játékra, mintha egy profi szimulátor lenne, nem is ezt akarják elérni a készítők, viszont szeretnének egy kicsit visszarugaszkodni a valósághoz.


Az Electronic Arts emberei a hivatalos fórumok látogatóinak nyomására döntött úgy, hogy kicsit mellékvágányra teszi a masszív arcade stílust. A rajongók kezdték már megunni a valóságtól teljesen távol álló elemeket, az EA így újra a Most Wanted készítőihez fordult, hogy átdolgozva a játékmenetet, új irányvonalat vigyen a sorozatba.


A másik remek újdonság, melynek eddig mindenki örült, az a roncsolódás bevezetése. Régebben nem törhettek az autók, mert a technika nem tette lehetővé, hogy valósághűen roncsolódjon a kasztni, az ügyben a végső nemet pedig a nagy autógyártók mondták ki. Most, hogy az újgenerációs konzolok, és a csúcsteljesítményű PC-k elterjedtek, szinte minden nagy gyár igennel felel arra a kérdésre, hogy porrá lehessen-e zúzni autóját a játékban. A Need for Speed: Pro Street-ben így végre le lehet majd amortizálni a verdákat, ha például nekihajtunk majd egy falnak, akkor a kocsi teljes eleje össze fog gyűrődni, halálra ítélve ezzel kedvenc négykerekűnket. A játékban emellett persze lehet majd ütközni és borulni is, meg mindenféle finomságot, amit csak el lehet képzelni. Ha nagy sebesség mellett felmegyünk a padkára, akkor kitörhet a kocsi kereke, melyet utána nem kevés pénzből magunknak kell rendbe hoznunk.


Finomság, hogy a licenszelt, valódi márkajelzést használó autók mellett igazi helyszíneken is száguldozhatunk majd. A Pro Street-be bekerült többek közt az Infineon Raceway néven is ismert kaliforniai Sears Point Raceway, csakúgy, mint több neves amerikai, európai és ázsiai versenypálya is. Az EA egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen pályák lesznek a játékban, de aki figyelemmel követi az autóversenyes anyagokat, annak lehet pár ötlete erre is.


Sokan hasonlóságot látnak a Forza Motorsport 2 és a Pro Street között, azonban míg a Microsoft szimulátora inkább a Gran Turismo vonalát követi, az új Need for Speed egy új, eddig szinte sosem látott világot nyit meg előttünk. Aki sűrűn nézi a Discovery Channel autóépítő műsorait, az láthatott már felvételeket az amatőr utcai gyorsulóknak szóló, de profin megszervezett, kötött versenyekről. Itt is egy ilyen sorozaton indulhatunk, nem lesz körülöttünk profi csapat, szponzorokat se nagyon fogunk kapni, mindent magunknak kell majd elvégezni.


A grafika is változni fog, a készítők ebben igyekeznek elérni a már-már fotorealisztikus szintet. Persze ez nagyon nehéz, sőt ma még szinte lehetetlen feladat is, de ahogy legutóbb a Forza Motorsport 2-ben láttuk, azért már kezdjük megközelíteni a szintet. Az NFS: Pro Street-ben az autók csillogni fognak, lesz valós idejű árnyék, a kasztnik pedig nem kevesebb, mint 21 ezer poligonból fognak felépülni. Szép kis számadat, pár éve ilyen még elképzelhetetlen volt!


Eddig összesen öt játékmódot hoztak nyilvánosságra, ám reméljük ezek száma a jövőben még nőni fog. A Drag módot mindenki ismeri, felesleges koptatni miatta a billentyűzetet, viszont a többi, ha csak neve miatt is, megérdemel egy kis magyarázatot. A Drag and Grip játékmód hasonló az előzőhöz, itt azonban curcuit pályán kell helyt állni, míg a Speed Challange-ben a gyorsuláson, és az autó pályán tartásán lesz a hangsúly. Lesz még továbbá Time Attack, melyben csak a stopperóra lesz az ellenfelünk, valamint feltűnik a sok résztvevős klasszikus futam is. A versenyek a Street King kupáért folynak majd, mely a közösségben felér egy formula 1-es világbajnoki címmel.


Nem babra megy tehát a játék, és ezt a számítógép által irányított pilóták is tudják. Az AI nagyon rafinált lesz az új NFS-ben, és nem csak nyerni akar, hanem egyben kiejteni a másikat is. Több olyan pilóta is lesz a játékban, aki már az első kanyarban megpróbál minket leszorítani, vagy rányomni a betonfalra. Az autósok tehát agresszívak lesznek, de ez érthető is, hiszen ebben a versenyben mindenkit az utca nevelt.


Természetesen itt is lehet majd tuningolni a kocsinkat. Ahogy az utcai versenyeknél, itt is bármilyen verdával rajthoz lehet állni, ha megfelelő az autónk osztálya. Töménytelen mennyiségű, márkás tuningeszköz áll majd rendelkezésünkre, melyek mindegyikével hozzátehetünk pár lóerőt autónk teljesítményéhez. A futamok után lehetőségünk lesz szervizelni a verdát, és kijavítani rajta az ütközések okozta károkat. Az autók amúgy nagyon sérülékenyek lesznek, így ahogy a való életben is, itt is ügyelnünk kell szemünk fényének épségére. Érdekes lesz az is, hogy ha eltörik a spoiler vagy a lökhárító, akkor nem kell majd újat vennünk, egyszerűen áttekerhetjük egy szigszalaggal, az aerodinamikai hatását így is visszanyerhetjük. Ezt a részletet amúgy a játék trailerében is megmutatták a készítők, igaz csak egy pillanatra tűnt fel a celluxozott alkatrész.


Az Electronic Arts emellett átdolgozta az AutoSculpt rendszert is, melynek köszönhetően még jobban személyre szabhatjuk autónkat. A Carbon-nál is részletesebben állítgathatjuk a külső elemek kinézetét, valahogy úgy, ahogy a Discovery Channel-en gittelik a kocsikat. Teljesen a mi ízlésünkre lesz szabva, hogy miként nézzen ki az autó, de egy idő után persze azért leszabályoz minket a rendszer, és nem engedi túl extrémre formálni a kasztnit.


Fontos újítás még, hogy a versenyek nappal játszódnak. Elfelejthetjük a sötétben való furikázást, nem kell majd szenvednünk a gyenge megvilágítástól, a pálya jól belátható lesz, remek játékélményt kölcsönözve ezzel a megújuló Need for Speed-nek. Izgalmas és jópofa lesz tehát a Pro Street, és noha még kevés információt tudunk róla, azért lassan kezdenek körvonalazódni a játék részletei. Figyeljétek a Gamekapcsot, mert ha megtudunk valami újat, azonnal közzé tesszük majd a hírek között, de az sem elképzelhetetlen, hogy még a nyáron újabb előzetessel szolgálunk a játékról.


A Need for Speed: Pro Street idén novemberben a létező összes platformra meg fog jelenni. Az Xbox 1 kivételével lesz PS2-es, PS3-as, Xbox 360-as, PSP-s, NDS-es, Nintendo Wii-s és persze PC-s verzió is. Szegény első generációs Xbox tulajokra nagyon rájár a rúd mostanában, de talán nem árulok el semmi újdonságot, ha azt mondom, a jövőben se lesz jobb a helyzetük. A játékot ettől függetlenül várjuk nagyon, és amint megjelenik, azonnal szállítjuk róla a tesztet is. Stay with us!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

guguuguggugugugguggu

(gtgt, 2010.07.30 22:17)

Nagy ló f**zt ez a legjobb rész a többi liba fos ehhez képest én már kijátszottam de minden pillanatát élveztem Pro Street 4ever

www.f1superliga.eoldal.hu

(Little Sam Alex, 2010.02.26 23:18)

www.thepiratebay.org

Salgótarján

(erik, 2010.02.10 18:00)

Need for Speed Pro Street
crack
http://data.hu/get/2195917/nfs.exe.html
reloaded
http://data.hu/get/2195949/rld-nfsp.exe.html

gresta99@citromail.hu

(gréta, 2009.12.19 16:42)

segítsetek nekem lécc!!:(
nagyon kéne az nfs pros treet!!!:)
honnan tudnám megszerezni???
segítsék!!!!!!!!!D:

......................................

(énsert9riu, 2009.08.30 11:36)

nemis a legbénább rész az a te bajod hogy nem tudsz vele játszani... nem az underground az isten, nem arra kell hasonlítani az nfs-nek...

kovacsdavid156@freemail.hu

(David, 2009.01.10 13:55)

a legujabbat honnan lehet ingyen leszedni?